Bár a gazdasági világválság miatt megcsappant könyveladások miatt kieső bevételünk meghiúsította az esztergomi tűzijátékos ünneplést, azért egy bejegyzés erejéig szerényen megemlékezünk arról, hogy immár egy éve, hogy átkerültünk. Méghozzá ezzel a kinézettel, csak a nosztalgia végett.
(Az ünnepség persze Ómagyarországon nem marad el, bár az előzetes megbeszéléseken okozott némi feszültséget az, hogy az október 23-i állami ünnepséget indokoltság hiánya miatt nem tartották meg, helyette két nappal odébb csúsztatva, az Átkerülésnapi megemlékezéssorozat részeként lehetett hallani pár szót arról, hogy anno ilyen is volt.)
Egy év történelmi távlatokban nem nagy idő, de a mi kis blogunknak igenis az, ezért az ünnepi menü helyett összeállítottunk egy kis listát arról, hogy mi minden történt velünk ezalatt – a teljesség igénye nélkül, persze.
A blog szerzői (ha jól számoltam, összesen 14-en írtak legalább egy bejegyzést) és olvasói produkáltak:
309 bejegyzést (ez a 310.) - de ebben nincsenek benne az aloldalak, amik nem kerültek ki a főoldalra, hanem valamelyik linkről elérhetők, adatlapok, évadösszefoglalók, stb.
6602 kommentet - ha kicsit ráhúztunk volna, egy igen szép kerek, már-már apokaliptikusan bibliai számsort hozhattunk volna össze...
191 302 oldalletöltést (a bejegyzést írásának pillanatában)
Néhány érdekesebb keresőszó, amivel a nyájas olvasók rátaláltak a blogunkra:
egy+vagon+néger (csak hogy adjunk a pollkorrektségnek is – bár érdekelne, melyik posztra dobta ezt ki a keresőmotor)
tuja+elado+15-45+cm (ugyanitt macskatrágya, még meleg)
mesterlövész+akarok+lenni (hajrá, de Csentőfát kerüld el, ha kérhetjük)
jó+seggű (angyalis posztra tippelek)
campden+tabletta+mézsör (az üt?)
tűzhely+lecsapja+a+biztosítékot (hát az nem ómagyar tűzhely, az tuti, bár ha kézigránáttal fűtenek be...)
videa+4+nő+nagyon+izgató (ellenpontként ajánljuk az „Eltévedtem, mint juh” c. református éneket)
Kőolaj+És+Földgáz+Szállítása+ (kulcskérdés)
harkáyl (tényleg, hova lett?)
ürülékkel+teli+ház (na tessék, tényleg ott lennénk?)
fel+izgató+lányok (és rabjai a földnek – na, a csúcson kell abbahagyni)
Az Átkerülés hevében valahogy összejött két index-címlap is, ez meg ez, messze nem a legjobb posztok az egész felhozatalt tekintve, de azóta is nagyrészt ebből élünk. Nem utolsósorban a szerzők tekintélyes (és veszélyesebbik) része is ezen címoldalas írások által került át. A második esetnél kezdett kialakulni az a tévképzet, hogy kb. hetente egyszer történhet velünk ilyesmi, de azóta volt idő ebből kijózanodni. :)
Oldalprojektek is akadtak, például
egy fórum, ami néha még életjeleket is mutat :)
egy wikia alapú lexikon, ami még inkább
egy nyomtatott könyv, lassan talán elérve a száz példányt (karácsony, hm? :) )
egy e-könyv, ami már el is érte :)
két kis videó felkúszva a tecsőre, egy jó dalú, meg egy kiakasztó hangú :)
ómagyar twitter, négykezes, irgalmatlan sok követővel
egy nyereményjáték, amin még indulók is voltak, ergo nyertes is :)
és még az a regény is megíródott, ami miatt az egész blog elindult, valószínűleg jövőre egyszerzős évadként kerül majd terítékre, mert nem sikerült olyan kiadóra akadni, aminek érdekelné az olvasóit
A szerzők élőben is összefutottak egyszer, kétszer, háromszor, nyilvánosan is beszéltek a blogról egy rendezvényen, sőt, interjú is készült velük, csak behalt (befagyott) a weblap, ami közli majd (reméljük). Kaptunk kritikákat is a könyvről, az egyik már nyilvánosan is elérhető, a másik is az lesz talán, csak ott csúnyán beszóltak az elfnek, ezért még szedáljuk.
Mivel pedig a minap kezdtünk egy újabb évadot, úgy tűnik, egy darabig még nem csukjuk be a boltot. Egy éve szs. azzal indította el a blogot, hogy amíg lesz akár csak egy olvasója, addig van értelme csinálni. Ez a feltétel egyelőre adott, így a só megy tovább – és mivel Ómagyarország világa rengeteget (ha nem mindent) köszönhet az olvasóinak, a nagy egészre vonatkozó észrevételeket, emlékeket, bármit örömmel fogadunk továbbra is, akár itt rögtön kommentként.
Kommentek